Ház vagy lakás? Az ingatlan értékbecslés és a sokk

A gyerekkori legjobb barátnőm lassan már 8 éve együtt van a párjával, és már 2 éve együtt is élnek. Mind a ketten eredetileg vidékiek, a lány egy kis faluból származik, ahol kertes házban lakott huszonéves koráig, a fiú pedig egy kisvárosból, ahol gimis évei elejéig panelházban élt. Milyen furcsa a sors fintora, ugyanis pontosan a múltjuk és a gyerekkori tapasztalatok miatt, mind a kettőnek más az elképzelése a közös otthont illetően. Anikó szeretne a fővárosban maradni, minél közelebb a centrumhoz, Peti pedig szeretné, ha inkább valami nyugodt helyre költöznének, egy nagy családi házba. Jelenleg egy panellakásban élnek, viszonylag zöldövezetben, közel a belvároshoz, de egy nyugis környéken.

A lakást a fiú nagyszüleitől örökölték, de van még másik négy unoka, akivel ezen osztozniuk kell. Mivel a többiek már családos emberként, saját, külön házakban/lakásokban élnek, ezért ők nyugodtan használhatnák azt a lakást, amíg csak akarják, de az eladásnál már osztozni kell az unokatestvérekkel a befolyt összegen. Amikor először felmerült, hogy nem lehetnek ott örökre, Anikó egyből megijedt, és elkezdte forgatni a fejében a lakáskassza fogalmát, amit aztán később el is kezdtek fizetni. Hamarosan kihívtak egy ingatlan értékbecslőt is, akinek nagyon nyugtatóan hatottak a szavai barátnőmre, ugyanis ha azon az áron sikerül eladni a lakást, amit az értékbecslő ajánlott, akkor nem is olyan sokára vehetnének maguknak egy olyan házat, ami Budapest valamelyik külső kerületében van, de nyugodt környéken, és hatalmas kerttel.

Igen, annak ez valóban fontos, aki rengeteg és kutyát meg gyereket akar. Egyiknek sem tesz igazán jót a bezártság, meg a betondzsungelben való lét. Barátnőm tervezi, hogy a későbbiekben kutyatenyésztéssel akar foglalkozni, illetve most még azt mondja, hogy csak egy gyereket akar, de ő olyannyira anyatípus, hogy ha megtapasztalja azzal az egy gyerekkel járó boldogságot, akkor még többet akar majd, És ezzel semmi gond nincs, de valóban belátta, hogy ha ilyesmit szeretne véghezvinni az életben, akkor búcsút kell mondania az aprócska belvárosi lakásról formált elképzeléséről.

Szöges ellentétének pedig itt vagyok én. Van egy telkem, egy csendes, nyugodt kis faluban, amivel az volt a terv, hogy ha majd megtalálom életem szerelmét, akkor majd oda építkezhetünk. Hát…az én életem szerelme úgy néz ki, hogy a zene lesz, mindörökre, plusz ha mégis csak sikerülne materializálódnia egy férfi testben, azt hiszem akkor is az lenne az utolsó hely, ahova költöznék. Gyerekkorom óta utálom a vidéki életet. A legtöbb dolgom, programom, és már a barátaim nagytöbbsége is a fővárosban van, és mindig is utáltam az életem és az ágyam közötti ingázást. Sokszor van olyan, hogy csak aludni, vagy magamat összekapni jövök haza és már megyek is tovább. Korábban már elköltöztem a szüleimtől, de sajnos mind a kétszer azt a hatalmas hibát vétettem, hogy nem haverral, hanem az aktuális párommal tettem meg ezt a nagy lépést. És mind a kétszer olyan csúnya lett a vége, hogy haza kellett jönnöm a szülői támogatást igényelni. De most végre találtam egy olyan nagyon kedves barátot, akivel hasonló az életvitelünk, a felfogásunk és akivel vidáman tudnánk egymás mellett békességben élni.

Már csak az a baj, hogy nem találunk olyan lakást, ami kielégítené az igényeinket és kedvező áron ki is tudnánk bérelni. Rengeteg ingatlan hirdetést néztünk át, de sehol semmi használható. Gondoltam arra is, hogy meg kéne próbálnom eladni a telket és venni egy kis lakást. Nem tudom miért, de még egy ingatlan értékbecsléssel foglalkozó ismerősömet is megkérdeztem, hogy mennyiért tudnék túladni a telkemen, de sajnos annyira nevetségesen alacsony összeget mondott, hogy egyelőre nem éri meg ilyesfajta cselekedethez folyamodni.

Így nincs más hátra, mint tovább keresni a megfelelő albérletet és egyelőre nem gondolkodni azon, hogy ha majd véletlenül nekem is lesznek kutyáim, akkor hol szeretnék élni.