A reggeli lapos bináris opciók kitörése

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Heart of the Matter St. Inkább elképzelem az utolsó hétköznapi pillanatokat. A pillanatokat, amelyek sokaságából áll az életünk. A pillanatokat, melyeket természetesnek vettünk, és melyeket minden bizonnyal elfelejtettünk volna, ha nem történt volna meg az, ami megtörtént.

Mintha filmet látnék, úgy látom magam előtt azt a harmincnégy éves nőt, aki szombat este épp a kedvenc barackillatú testradírjáért nyúl, miközben azon töri a fejét, mit internetes vezető online keresetek fel az esti partira, és abban reménykedik, hogy ott lesz az a helyes pasi, akit reggel a kávézóban szokott látni.

És akkor hirtelen felfedezi a bal mellében a csomót. Egy pillanatra hátrafordul, hogy milliomodszorra elmondja a kislánynak, hogy a Beatles minden kétséget kizáróan minden idők legjobb zenekara, és épp abban a pillanatban egy tinédzser srác, aki nem lát ki a fejéből az előző este bevedelt Budweiserektől, kilép elé az úttestre. Vagy az a középiskolai focicsatár, aki majd kicsattan az önbizalomtól és a büszkeségtől, egy tikkasztó délutáni edzésen, épp a nagy meccs előtti napon, a palánk mögött álldogáló barátnőjére kacsint, majd a levegőbe ugrik, hogy belefejeljen a labdába úgy, ahogy senki más nem tud — de a levegőben kitekeredik a teste, és arccal előre zuhan a földre.

Igazából csak egy keskeny határ választ el bennünket a szerencsétlenségtől, és ha erre gondolok, hálapénzt dobok be képzeletbeli perselyembe. Bennünket: Rubyt és Franket, Nicket és engem, négyünket, a boldogságom és az aggodalmaim mindennapi forrását. Így aztán amikor vacsora közben megszólal a férjem kórházi csipogója, nem hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam a neheztelés.

Ez csak egy vacsora, egy este, még akkor is, ha a házassági évfordulónk van és legalább két hónap óta az első esténk, amikor kettesben vacsorázunk.

Panaszra semmi okom, főleg ha arra gondolok, mit élhet át az a valaki, aki miatt most szól a csipogó. Tehát ezúttal is én vagyok a szerencsés. Nézem az egyenes hátát és a széles vállát, és tudom, hogy semmi jó nem vár rá: meg kell menteni, rendbe kell tennie valakit.

Ilyenkor van igazán elemében.

• Hol lehet leggyorsabban pénzt keresni
• Megértettük, köszönjük! - Önállóan Gondolkodó
• Emily Giffin - Szívügyek
• "Мы так много с тобой разделили, мой Ричард.
• Valós keresettel rendelkező internetes oldalak
• Pénzt keresni az interneten kódok beírásával

Elsősorban ezért szerettem bele: hét évvel és két gyerekkel ezelőtt. Nick eltűnik a sarkon túl.

Veszek egy mély levegőt és körbepillantok. Idáig nem figyeltem, mi van körülöttem, Sietek vissza. A szomszéd asztalnál nevetés harsan: ezüst halántékú férfit látok a felesége és négy gyerekük társaságában. Érzem a cabernet gazdag ízét.

Egyedül iszom. Pár perccel később visszajön Nick, és másodszor, bár bizonyára nem utoljára, azt mondja, ne haragudjak. Átnyúlok az asztalon és gyengéden megszorítom Nick kezét. Viszonozza a szorításom, és miközben várjuk, hogy megérkezzen a hungarocell dobozokba elcsomagolt lazacfilénk, azon filózok, megkérdezzem-e, mi történt, ahogy máskor is szoktam.

De inkább elmondok magamban egy gyors imát azokért az emberekért, akiket nem ismerek, majd egy másikat a gyerekeinkért, akik békésen alszanak ágyuk biztonságában. Elképzelem Rubyt, amint halkan hortyog, és összevissza gyűrte maga alatt a lepedőt, mert álmában sem nyugszik.

Ruby, a merész, koraérett elsőszülött gyerekünk. Négyéves létére a tizennégy éves lányokat is kenterbe veri: bárkit elvarázsol a mosolyával, a sötétbarna fürtjeivel, amiket egész hűen ad vissza gyerekes önarcképein, és világoskék szemével, ami genetikai csoda, ha azt vesszük, hogy anyja-apja barna szemű.

Gyakorlatilag attól a naptól kezdve, hogy a világra jött, ő uralja a házat és a szívünket is, lehengerlően és bámulatba ejtőn. Pontosan ugyanolyan, mint az apja: makacs, szenvedélyes és lélegzetelállítóan szép.

Szerkesztővita:Gg. Any/Archívum2019

És mondanom se kell, hogy ő az apja szíve csücske. És Frank, a másodszülött gyerekünk. Annyira édes, annyira aranyos! Azonban nem úgy cuki és aranyos, mint a reklámokban látható babák, valami több van benne, és ezt még az idegenek is megjegyzik, amikor tolom magam előtt az utcán a babakocsiban.

Majdnem kétéves, de még mindig olyan bújós, hogy szó szerint elolvadok, amikor a nyakamhoz szorítja pufók, sima pofikáját. És szemmel láthatóan odavan értem.

Emily Giffin - Szívügyek

Nem a kedvencem! Tiltakozom, amikor Nick négyszemközt mosolyogva azzal vádol, hogy különbséget teszek a két gyerekem között.

Közben meg is lett a törlés, amit, kicsit jogosan, eltévedt tartalommal jelöltek a kollégák azonnali törlésre, mivel a Wikipédia nem rajongói oldal Any

És tényleg: ha van valaki a családunkban, akit a kedvencemnek mondanék, az nem más, mint maga Nick. Feltétel nélkül és végtelenül szeretem a gyerekeimet, és ha kempingezés közben őket is és Nicket is megmarná egy vipera, és csak két ellenszérum lenne a hátizsákomban, gondolkodás nélkül az ő életüket menteném meg.

És mégis: nincs a Földön még egy olyan ember, akinek szívesebben lennék a közelében, mint a férjem. És ezt attól a pillanattól tudom, amikor először találkoztunk. Pár másodperc, és megérkezik a vacsoránk meg mellé a számla.

Nick és én felállunk és kisétálunk az étteremből a bíborszínű, csillagos egű éjszakába. Október eleje van, mégis inkább télies, mint őszies a levegő, még bostoni mérce szerint is hideg van. Didergek a hosszú kasmírkabátomban, amíg Nick előveszi a tárcájából a parkolócédulát, odaadja a kocsirendezőnek.

Végre beülünk az autóba. Elhagyjuk a várost, és hamarosan visszaérünk Wellesley-be. Nem sokat beszélgetünk útközben, inkább Nick jazzcédéit hallgatjuk. Félóra múlva leparkolunk a házunk előtt.

Odahajol hozzám, hogy adjon egy puszit. Felé fordítom a fejem, és az ajkunk puhán összeér. Nick elfordítja a slusszkulcsot, tekintetünk találkozik. Még mielőtt becsuknám az ajtót, Nick felhangosítja a zenét, amivel mintegy jelzi, hogy véget ért egy este, és kezdődik egy másik. Kifizetem a bébiszittert, megnézem a gyerekeket, pizsamára cserélem a kivágott hátú fekete ruhámat, és a konyhában megeszem az elcsomagolt hideg lazacsteaket.

Jóval később bebújok az ágyba, Nick helye üresen tátong mellettem. Fekszem a sötétben egyedül, és a hívásra gondolok az étteremben.

Szerkesztővita:Gg. Any/Archívum – Wikipédia

Vajon a reggeli lapos bináris opciók kitörése ott támad a balszerencse, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk? Lehet, hogy mélyen belül, álmainkban, aggodalmainkban és szorongásainkban megérezzük eljövetelét? Elalszom, anélkül, hogy megtudnám a választ.

Bináris opció kockázatos, vedd figyelembe

Mint ahogy azt se tudom, hogy erre az éjszakára még számtalanszor gondolni fogok. Második fejezet V alerie tudta, hogy nemet kellett volna mondania, azaz pontosabban határozott nemet kellett volna mondania. A reggeli lapos bináris opciók kitörése is könyörgött Charlie, hadd menjen arra a szülinapra. És amikor ez se használt, a nagybátyjához, Jasonhoz folyamodott segítségért. Valerie lepisszegte az ikertestvérét, a nappalira mutogatott, ahol Charlie egy legovárat épített. Jason hangos suttogásra váltott, Valerie pedig csak rázta a fejét, és kijelentette, hogy egy hatéves még túl kicsi ahhoz, hogy ott aludjon a barátjánál.

Ráadásul sátorban. Gyakran vitatkoztak ilyesmin Jasonnel, aki szerint a nővére túlságosan félti Charlie-t. Túl lazák?

Müller Cecília országos tisztifőorvos asszony, valamint Lakatos Tibor ezredes úr munkáját, vagy hát fogalmazhatnék úgy is, hogy az áldozatvállalásukat! Azt megítélni nem tudjuk, hogy a színfalak mögött pontosan mit is tesznek az operatív törzs tanácskozásain, de az, ahogyan minden délután rezzenéstelen arccal kiállnak a szenzációra éhes média elé, az megsüvegelendő. Ezt attól függetlenül tényleg így is gondolom, és emberileg a lehető legmélyebben hajlok meg előttük, hogy mit is szeretnék itt lentebb kifejteni.

Valerie megvonta a vállát, és elmosolyodott, pedig mindvégig igyekezett szigorú arcot vágni. Hogy lehet az, csodálkozott el magában már ki tudja hányadszor, hogy ő és az ikertestvére ennyire különbözőek? Pedig ugyanabban a cseréptetős házban nevelkedtek a massachussettsi Southbridge-ben egy ír katolikus negyedben.

Legjobb barátok voltak, közös szobájuk volt egészen tizenkét éves korukig, amikor is Jason felköltözött a huzatos padlásszobába, és átadta húgának a gyerekszobát. Majdnem egyformán néztek ki sötét hajukkal, mandulavágású kék szemükkel, világos bőrükkel, és babakorukban gyakran hitték róluk, hogy egypetéjű ikrek.

De egyáltalán nem voltak egyformák. Az anyjuk szerint már a legelső pillanatban sem.

Jason mosolyogva jött a világra, míg Valerie homlokráncolva, aggodalmas arccal. És ez így is maradt. Valerie magányos, félénk kislány volt, és a négy perccel idősebb, vidám természetű és mindenki által imádott bátyja dicsfényéből neki is jutott valamennyi.

És most, harminc évvel később Jason ugyanolyan boldog volt, mint születésekor. Mert Jason ízig-vérig optimista, akivel könnyű szót érteni, csapong a hobbik és a munkahelyek között, és a reggeli lapos bináris opciók kitörése jól érzi magát a bőrében, főleg, miután kijött az apjuk halálát követő apátiából.

Jason sosem teljesített a képességeinek megfelelően: nem tanult tovább, nem volt semmilyen szakmája, de teljesen vidáman töltötte napjait a Bacon Hill melletti kávézóban, ahol pultosként dolgozott. Aki csak belépett a kávézó ajtaján, Jason barátja lett, és bárhová ment is Jason, nyomban barátokra lelt.

Ezzel szemben Valerie sosem érezte magát jól a bőrében, hiába ért el mindent, amit csak kitűzött céljául.